A Paris Saint-Germain címvédésre készül, az Arsenal pedig klubtörténelmi sikerre hajt a szombati Bajnokok Ligája-döntőben a Puskás Arénában. A pályán Luis Enrique és Mikel Arteta csatája, a lelátókon pedig két teljesen eltérő futballfilozófia találkozik majd, miközben én leginkább azon gondolkodom, vajon Nick Hornby milyen könyvet írna erről a szezonról.

Nekem teljesen mindegy, melyik csapat nyeri meg a BL-döntőt.

A PSG-ből Luis Enrique vezetőedző a kedvencem, zseniális stratégának, nagyon jó pedagógusnak, mediátornak és kiváló meccselőnek gondolom, tele szenvedéllyel.

Az Arsenal pedig Nick Hornby miatt mindig különleges helyet foglal el a futballtérképemen.

A Fociláz nem egyszerűen egy futballkönyv volt.

Sokkal inkább egy generáció érzéseinek lenyomata.

Az Arsenal Nick Hornby Fociláz című könyve és a többi munkássága miatt mindig a figyelmem középpontjában áll, már amennyire az időm engedi. Nem azért, mert minden meccsüket látom, vagy mert különösebben kötődnék a klubhoz, hanem azért, mert Hornby megmutatta, hogy a futballról lehet úgy írni, hogy közben az emberről írunk.

És ez ritka képesség.

Luis Enrique és a futball emberi oldala

Éppen ezért különösen érdekes számomra ez a döntő.

Az egyik oldalon ott van a BL-döntőben Luis Enrique, akit a modern futball egyik legérdekesebb edzőjének tartok. A legtöbb szakember természetesen a taktikáról beszél vele kapcsolatban, és joggal. A Paris Saint-Germain játéka az elmúlt években látványos, gyors és rendkívül hatékony lett.

De szerintem nem ez a legnagyobb erőssége.

Sokkal inkább az, ahogyan embereket kezel.

A futball ma már nemcsak rendszerekről, pressingről vagy pozíciós játékról szól. Egy öltözőben különböző kultúrák, különböző egók, eltérő életutak találkoznak. Luis Enrique pedig láthatóan képes közösséget építeni ezekből az emberekből.

A pénteki sajtótájékoztatón sem a kötelező panelek domináltak.

Arról beszélt, hogy élvezni kell a játékot.

Arról beszélt, hogy kezelni kell a stresszt.

Arról beszélt, hogy a futball ünnep.

Lehet ezt kommunikációs fogásnak nevezni, de aki évek óta figyeli a pályafutását, tudja, hogy nála ezek nem üres mondatok. Ugyanezt képviselte Barcelonában, a spanyol válogatottnál és most Párizsban is.

Talán ezért működik ennyire jól a PSG.

Nemcsak a taktikája miatt.

Hanem azért, mert a játékosai hisznek benne.

Egy Arsenal-könyv, amit szívesen elolvasnék

A másik oldalon ott van az Arsenal.

Egy klub, amely hosszú időn keresztül inkább a reményről szólt, mint a trófeákról. Voltak szép időszakai, voltak emlékezetes csapatai, de a szurkolók gyakran inkább a múltba kapaszkodhattak, mint a jelenbe.

Most viszont valami megváltozott.

Mikel Arteta nemcsak versenyképes csapatot épített.

Identitást adott az Arsenalnak.

A londoniak 22 év után nyerték meg újra a Premier League-et, a Bajnokok Ligájában pedig veretlen sorozattal jutottak el a döntőig. Nem feltétlenül a leglátványosabb futballt játsszák Európában, de nagyon tudják, kik ők és mit akarnak.

Ez mindig jó alap.

És ilyenkor jut eszembe Nick Hornby.

Mindenképpen szívesen olvasnék tőle ismét egy könyvet az Arsenalról, az idei szereplése miatt.

Azt viszont nem tudom eldönteni, mikor lenne jobb a könyv.

Ha győzne az Arsenal.

Vagy ha alulmaradna.

Mert a sportirodalom történetében nagyon sokszor a vereségek szülték a legjobb történeteket. A hiány, a várakozás, az elbukott álmok sokszor mélyebb emberi rétegeket tárnak fel, mint maga a siker.

Ugyanakkor egy első Bajnokok Ligája-győzelem olyan történelmi pillanat lenne, amelyet Hornby valószínűleg senki másnál hitelesebben tudna megírni.

Ő ugyanis soha nem csak a futballról ír.

Hanem arról, hogy a futball mit tesz velünk.

Talán tényleg nincs esélyes

A szakértők többsége szerint rendkívül szoros mérkőzés várható.

A PSG támadófutballja és egyéni kvalitásai lenyűgözőek. Ousmane Dembélé, Hvicsa Kvarachelia vagy Désiré Doué egyetlen villanással képes eldönteni egy mérkőzést. A párizsiak ráadásul olyan ellenfeleket ejtettek ki a kieséses szakaszban, mint a Liverpool vagy a Bayern München.

Az Arsenal ereje másból fakad.

Fegyelmezettebb.

Szervezettebb.

Talán kevésbé látványos.

Viszont nagyon nehéz feltörni.

David Raya, Declan Rice, Martin Ödegaard vagy Bukayo Saka pontosan tudja a szerepét ebben a rendszerben. Arteta csapata nem véletlenül jutott el a döntőig.

Luis Enrique pénteken azt mondta, nincs esélyese a mérkőzésnek.

Valószínűleg igaza van.

A döntők egyébként sem mindig a futballról szólnak.

Sokszor az idegekről.

A pillanat kezeléséről.

Egy jó döntésről.

Egy rossz érintésről.

Egy váratlan villanásról.

Éppen ezért nem is próbálom megjósolni, ki emeli magasba a trófeát szombat este a Puskás Arénában.

Engem most sokkal inkább az érdekel, milyen történet születik ebből a döntőből.

Mert néha a futball legnagyobb ajándéka nem maga az eredmény.

Hanem az a történet, amelyet évekkel később is szívesen olvasunk újra.

Egyébként a világ legjobb írója Budapestre utazott a meccs miatt.

Nyitókép: Facebook/UEFA Champions League

Frissítés

PSG–Arsenal: több rendőri intézkedésre is szükség volt a budapesti BL-döntő előtt verekedés miatt is