Van az a pont, amikor egy futballista története már nem a gólokról, a szerződésekről vagy az átigazolásokról szól, hanem egyszerűen az emberről.

Amióta Ádám Martin feltűnt a Vasasban, különös figyelemmel követem a pályafutását. Nem azért, mert mindig ő volt a legtechnikásabb vagy a leglátványosabb futballista. Sokkal inkább azért, mert ritka karakter. Olyan játékos, aki mindig vállalta önmagát, nem bújt kifogások mögé, és akinek a pályán is ugyanazt a becsületességet lehetett látni, mint a nyilatkozataiban.

Pályafutása közben rengetegszer kellett bizonyítania. A Kaposvár után sokan nem hitték, hogy meghatározó NB I-es csatár lehet. Aztán később Paksra került, gólkirály, válogatott, Marco Rossi szövetségi kapitánx egyik fontos embere lett, Dél-Koreában bajnoki címeket nyert, és joggal érezhette, hogy a legnehezebb akadályokat már maga mögött hagyta.

Azt hittem, innen már csak a futballról kell beszélnünk.

Tavaly kezdtem először igazán félteni

Amikor közel egy éve először hallottam arról, hogy a térde miatt hosszabb időre kidőlt, már akkor rossz érzésem volt. Nem pusztán maga a sérülés miatt.

Ádám Martin ősszel mindössze egy NB I-es mérkőzésen lépett pályára, majd műtét várt rá, és a bajnokságban jegyzett további tizenkét meccsét már tavasszal játszotta, ami pontosan megmutatja, mennyire szétszakította az idényét ez a térdprobléma.

Azért, mert közben látványosan megváltozott a teste is.

Rengeteg bántást kapott emiatt, sokszor olyanoktól, akik valószínűleg soha életükben nem éltek át komoly sportsérülést. Pedig egy hosszabb kihagyás alatt a súlyfelesleg sokszor nem lustaság vagy akaratgyengeség következménye, hanem a mozgás korlátozottságának természetes velejárója. Egy profi sportoló számára ez legalább akkora lelki teher, mint maga a sérülés.

Amikor tavaly július végén azt nyilatkozta, hogy végre teljesen panaszmentes, újra a csapattal edz, és maga mögött hagyta ezt az időszakot, őszintén megörültem. Azt gondoltam, végre lezárulhat ez a rossz fejezet.

Egy rövid időre úgy tűnt, valóban így lesz.

A mai hír már nem egyszerű balszerencse

Aztán jött a Kisvárda elleni mérkőzés.

Harmincöt perc.

Ennyi kellett ahhoz, hogy újra jelentkezzen a fájdalom.

Az orvosok szerint nincs más megoldás, műteni kell a térdét, és három-öt hónapos kihagyás várt rá. Ez önmagában is nagyon rossz hír. Tavasszal már játszott, de látszott, továbbra sem az igazi, nem is marad Pakson, miközben Haraszti Zsolt ügyvezető nemrég erősebb csapatot ígért a hamarosan rajtoló idényre.

Erősebb lehet a Paks: Haraszti Zsolt öt fontos üzenete a jövőről

Ami azonban engem igazán elgondolkodtatott, az a Csakfoci információja a meghiúsult szegedi szerződésről.

A beszámoló szerint Ádám Martin hajlandó lett volna jóval alacsonyabb fizetésért is aláírni, csakhogy a szerződés olyan feltételeket tartalmazott, amelyek sérülés vagy a testsúlyösszetételre vonatkozó előírások megszegése esetén fizetéscsökkentést tettek volna lehetővé. Ha valóban így történt, teljesen megértem, hogy ezt nem írta alá.

Miközben ezt olvastam, egyetlen gondolat járt a fejemben.

Lehet, hogy nemcsak egy sérüléssel küzdő futballistáról beszélünk, hanem egy olyan emberről, akinek a teste már hosszabb ideje folyamatosan figyelmeztet.

Harmincegy évesen egy csatárnak még bőven lehetnek jó évei. De amikor ugyanaz a térd újra és újra problémát okoz, azt már nem lehet egyszerű pechsorozatként elintézni.

Remélem, még nincs vége

Nagyon szeretném még egyszer azt az Ádám Martint látni, aki évekkel ezelőtt gyakorlatilag megállíthatatlan volt az NB I-ben.

Aki harmincegy góllal lett gólkirály.

Aki ellen minden védő szenvedett.

Aki a válogatottban is bizonyította, hogy nem véletlenül jutott el oda.

Lehet, hogy ez már nem fog megtörténni. A futball kegyetlen sport, és néha egyetlen makacs sérülés teljes pályafutásokat ír át. De nagyon remélem, hogy Ádám Martin története még nem itt ér véget, mert Dzsudzsák Balázsé sem ért még véget.

Dzsudzsák Balázsról sok mindent mondtak már, de ilyennek egyszer sem láttam

Mert vannak játékosok, akiknek az ember nemcsak a góljait szereti.

Hanem egyszerűen azt kívánja, hogy minden rendben legyen velük.

És most, bevallom, én sokkal inkább ezért aggódom, mint azért, hogy hány gólt fog még szerezni.

Tegnap egyébként a Paks második csapatában lépett pályára…

Nyitókép: Paksi FC