Tévedés ne essék, nem siratom Csertői Aurélt. De attól még pontosan látom, hogy a mostani menesztése többet mond el a magyar futballról, mint tíz évnyi unalmas statisztika. Méghozzá a központi támogatások csökkenése miatt.
Mert ez a történet nem arról szól, hogy egy edző nem hozta az elvárt eredményeket. Hanem arról, hogy mi történik akkor, amikor a hozzáértést elkezdik súlyos tízmilliókkal helyettesíteni.
A matyóföldi sztori első ránézésre teljesen hétköznapinak tűnik. A Mezőkövesd az előző szezon előtt az első hat hely valamelyikét tűzte ki célul, Csertői Aurél pedig ötödikként zárta a bajnokságot. Tehát hozta, amit kért tőle a klubvezetés, teljesítette a feladatot.
Erre mi volt a köszönet?
Nem hosszabbítottak vele szerződést. Szép kis história, nem igaz? Pedig ha valaki végignézte azt a keretet, amellyel dolgoznia kellett, pontosan tudhatta, hogy ez a produkció nemhogy elfogadható, hanem kifejezetten tisztességes volt. De hát a foci már csak ilyen: a számok sokszor hazudnak, a valóságot viszont nem lehet megkerülni.
Egy edző munkáját ugyanis nem kizárólag a végeredmény minősíti – sokkal fontosabb, hogy milyen arculattal, milyen játékkal érte el, és legfőképpen: mit hozott ki a meglévő lehetőségekből.
Csertői esetében ez a mutató rendben volt. Nem a futball Mozartjait játszatták vele, nem volt olyan keret, amellyel a Kövesd letámadással alázhatott volna meg bárkit is, de a csapat tudta, mit játszik. Ez mostanában egyáltalán nem alapvetés a magyar másodosztályban, ahol sokszor az a taktika, hogy valaki odarúgja a labdát, aztán lesz, ami lesz alapon imádkozik egy pontrúgásból szerzett gólért.
Mindenre figyelmeztetett, senki nem figyelt oda
Csertői Aurél április 26-án egyébként a következőket nyilatkozta a 27. fordulóban megrendezett Mezőkövesd-Ajka mérkőzés után: arról beszélt, hogy a magyar futballban tapasztalható bizonytalanság szinte szétmarja a játékosok és edzők idegrendszerét. Mindenki a jövőjéért aggódik, mindenki retteg, hogy lesz-e szerződése, ki fizeti ki a következő havi számlákat – és ez a feszültség természetesen a pályán is robban. Frusztrált, hibákkal teli játék, görcsös mozgás, félelem a kockázatvállalástól.
Ezt a nyilatkozatot akár be is keretezhetnénk és sok helyen kitehetnénk a bejárati ajtóra, mert pontosan mutatja a magyar futball bizonytalanságát.
Egyelőre még senki nem tudja, melyik televíziós társaság közvetíti a következő szezon meccseit. A Szerencsejáték Zrt. támogatása lejárt, kérdéses, mi lesz a folytatás. Az NB I-es csapatok központi támogatása 15 százalékkal csökken, ami azért még túlélhető kategória, de a másodosztályú kluboké 50 százalékkal zuhan. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 170 millió forintból kell gazdálkodniuk 350 helyett, ami nemhogy szűkös, hanem egyenesen drámai. Ez a szám nem a spórolásról szól, hanem a túlélésről.
Jelentős fizetéscsökkentések jönnek, keretszűkítés, kényszerű fiatalítás.
És itt jön a képbe az a bizonyos figyelmeztetés, amelyet Csertői már másfél hónappal ezelőtt megfogalmazott. Előre szólt, hogy ez a rendszer nem lesz fenntartható, hogy a játékosok bizonytalansága előbb-utóbb megmutatkozik az eredményekben. Aztán az utolsó fordulókban pontosan ez történt: a Kövesd 1-0-ra legyőzte ugyan a Csákvárt, de utána kikapott Kecskeméten, majd az igazi pofon az utolsó fordulóban jött, amikor a vendég, utolsó helyen kiesett Békéscsaba vitte el a három pontot a matyóföldiektől.
Ilyen az, amikor egy csapat mentálisan szétesik, és már senki nem tudja megfogni a lejtőt.
Ember a taktikai tábla mögött
Csertői Aurélt mindig is elismertem edzőként, mert érti a futballt olyan mélységben, ahogy azt kevesen. Játékosként 11-szer volt magyar válogatott, egy gólt szerzett címeres mezben, Magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes lett, edzőként pedig 2006-ban a Sopronnal nyert Magyar Kupát. Végigjárta a ranglétrát, dolgozott a Haladásnál, az ETO-nál, a Kispestnél, az MTK-nál – nem kell neki magyarázni, mi a különbség egy jól felépített támadás és egy szerencsésen bepattanó labda között.
A legjobban mégis azt kedveltem benne, ahogyan nyilatkozott.
Őszintén válaszolt, soha nem hazudott, de mindig pontosan megválogatta, kinek mit és mennyit tár fel az aktuális gondolatvilágából. Azt viszont – jogosan – soha nem szerette, ha egy újságíró tárgyi tévedéssel kérdezett, vagy ha érezte, hogy a riporter szereti ugyan a focit, de nem érti. Az ilyen pillanatokban Csertői kérlelhetetlen volt, mert tudta, hogy a felszínes okoskodás nem viszi előre a szakmát. Ez a mentalitás ritka kincs a magyar futballban, ahol sokan inkább bólogatnak, nehogy baj legyen.
Amikor azt írom, hogy bizonyos szempontból irigylem a játékosokat, akik most lépnek piacra, pontosan értem, milyen paradoxonnak hangzik. Azt tanácsoltam volna nekik, hogy ne várjanak, ne próbálják kivárni a legjobb ajánlatot, mert ez a piac most épp nem a játékosokról szól. Aki most gyorsan, akár rosszabb feltételekkel is szerződést köt, az legalább biztos helyen van.
Aki kivár, annak az lesz a vége, hogy augusztusban kapkodhat a telefon után.
És már lehet, hogy hiába.
A debreceni beton a ködben
Az új edző, Máté Péter élete első NB II-es vezetőedzői megbízatását kapta meg. Játékosként a Debreceni VSC legendás korszakának volt meghatározó alakja, öt bajnoki címmel a zsebében vonult vissza.
Edzőként viszont eddig csak a DVSC második csapatát irányította az NB III-ban, ahol négy szezon alatt kétszer lett negyedik, egyszer tizedik, a legutóbbi idényben pedig ötödik. Pro licences szakember, ez nem kérdés, de az már annál inkább, hogy készen áll-e arra, ami rá vár Mezőkövesden.
Mert ez a helyzet közel sem fenékig tejfel. Csökkenő költségvetés, bizonytalan jövőkép, egy keret, amelyből valószínűleg a jobb játékosok nem biztos, hogy maradnak, ha jobb ajánlatot kapnak. Máté Péter érkezése inkább taktikai húzás a klub részéről – ő valószínűleg olcsóbb még, mint egy tapasztalt, megbecsült edző.
A futball iróniája, hogy miközben a klubok próbálnak a felszínen maradni, a szakmai minőségért felelős embereket úgy cserélgetik, mintha egyáltalán nem számítana a tudás. Csertői Aurélt elküldeni pontosan ezt a szemléletet tükrözi: a hozzáértés már nem érték, a számok viszont mindennél hangosabban beszélnek. Csak épp nem arról, amiről kellene.
A Mezőkövesd megkapta, amit kért – egy ötödik helyet. Csertői megkapta, amit nem érdemelt – egy menesztést. A magyar futball megkapta, amitől rettegett – egy újabb pofont a valóságtól. És hogy mindez kinek éri meg?
Nos, ez a történet egyelőre nem a happy endekről híres.
Kiemelt kép: Mezőkövezsd Zsóry FC
Vélemény, hozzászólás?