A ma kezdődő világbajnokságot vegyes érzésekkel várom, pedig régen minden vb előtt csak tiszta izgalom volt bennem. Most ott van bennem Argentína, Lionel Messi, a futball egyik utolsó nagy tánca – és az is, hogy minden perccel közelebb kerülünk a búcsúhoz.
1986 nyarán négy perc alatt változott meg az életem.
Ez volt az első alkalom, amikor szembesültem azzal, mit jelent a világbajnokság. Naná, hogy a szovjet–magyar 6–0 volt az első vb-mérkőzés, amit láttam. Erről 40 éve nem dolgoztuk fel: ezt a két embert nem kérdeztem meg a magyar-szovjet 0–6-ról címmel írtam élménybeszámolót.
Az első vb-sebem
Az oroszok már a 4. percben kettővel vezettek, én pedig már akkor sírtam. Még annál is jobban, mint amikor a lakótelepi dühöngőben kilyukadt a labdám az üvegszilánkok miatt, vagy azért, mert szétharapta egy kutya.
Miután vége lett a meccsnek, bementem a szobámba, még jobban sírtam, és megfogadtam: ameddig élek, tiszta szívemből, csak azért is, mindig jobban fogok szurkolni a magyar válogatottnak és a magyar focicsapatoknak.
Aztán egy kissé felülírta a számításaimat egy bizonyos Diego Armando Maradona, aki az évszázad góljával és Isten kezével világbajnoki címre vezette Argentínát.
Azóta a gauchók a legnagyobb kedvenceim, de kizárólag a magyar válogatott után. Ezt bizonyítja az is, hogy Lionel Messi első válogatott meccsén, a Puskás Ferenc Stadionban is a mieinknek szurkoltam tiszta szívből.
Annak ellenére, hogy a repülőtéren személyesen is találkozhattam Messivel, amikor megérkezett.
Azóta ő a kedvenc futballistám.
Azt vallom, a labdarúgásnak egy istene van: Maradona. De a világ valaha volt legjobb játékosa Messi.
Akkor is sírtam miatta, ha nem nyert az argentin válogatottal, és akkor is, ha igen. A legutóbbi két Copa América megnyerése – az első a Maracanában, Brazília ellen! –, illetve a megérdemelt világbajnoki cím elhódítása mindent vitt.
Lionel Messi utolsó tangója
A ma kezdődő, 2026-os világbajnokság előtt Argentína játékoskeretének értéke ugyanúgy a nyolcadik legjobb, mint a legutóbbi vb előtt.
Az argentinok viszont mindig is a legszívósabbak, legszenvedélyesebbek, legkeményebbek és a legharcosabbak voltak. Nem beszélve varázslatos közönségük segítségnyújtásáról, illetve a Maradona- és Messi-kultuszba vetett hitükről.
„`html| AZ ARGENTIN VÁLOGATOTT KERETE | |
|---|---|
| Kapusok |
23 Emiliano Martínez (Aston Villa) 12 Géronimo Rulli (Marseille) 1 Juan Musso (Atlético Madrid) |
| Védők |
13 Cristian Romero (Tottenham) 25 Facundo Medina (Marseille) 4 Gonzalo Montiel (River Plate) 6 Lisandro Martínez (Man. United) 26 Nahuel Molina (Atlético Madrid) 19 Nicolás Otamendi (Benfica) 3 Nicolas Tagliafico (Lyon) |
| Középpályások |
20 Alexis Mac Allister (Liverpool) 24 Enzo Fernández (Chelsea) 14 Exequiel Palacios (Leverkusen) 11 Giovani Lo Celso (Betis) 5 Leandro Paredes (River Plate) 7 Rodrigo De Paul (Inter Miami) 8 Valentin Barco (Strasbourg) |
| Támadók |
17 Giuliano Simeone (Atlético Madrid) 21 José Manuel López (Palmeiras) 9 Julián Álvarez (Atlético Madrid) 22 Lautaro Martínez (Inter) 10 Lionel Messi (Inter Miami) 18 Nico Paz (Como) 15 Nicolás González (Atlético Madrid) 16 Thiago Almada (Atlético Madrid) |
| Szövetségi kapitány | Lionel Scaloni |
És persze a mindent felülíró matétea-szenvedélyről.
Argentína csapatkapitányának a csütörtök este kezdődő vb a hatodik lesz karrierje során. A TyC Sports televíziós csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az övék győztes csapat, amely mindig többet akar.
„Lépésről lépésre haladunk majd, mint mindig, és az értünk szurkolóknak nem szabad kételkedniük abban, hogy mindent beleadunk. Nehéz lesz, de hozzászoktunk ehhez, és megpróbálunk ismételni. Az ellenfeleinknek nem lesz könnyű legyőzniük minket, mert nagyon versenyképes csapat vagyunk” – jelentette ki a nyolcszoros aranylabdás támadó.
Eddig mindig nagyon vártam a világbajnokságokat.
Most viszont vegyes érzelmek kavarognak bennem.
Mert minden egyes perccel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a kedvencem visszavonuljon.
És egyelőre fogalmam sincs, hogyan dolgoznám fel azt, ha a vb-döntő lenne az utolsó tangója.
Azt viszont fontosnak tartom leszögezni: Franciaországot és Spanyolországot erősebbnek tartom a rajt előtt.
„`html id=”argentina-menetrend”| ARGENTÍNA CSOPORTMECCSEI | |
|---|---|
| Június 22. hétfő 19.00 |
Dallas Dallas Stadion Argentína–Ausztria |
| Június 23. kedd 5.00 |
Santa Clara San Francisco Bay Area Stadion Jordánia–Algéria |
| Június 28. vasárnap 4.00 |
Kansas City Kansas City Stadion Algéria–Ausztria |
| Június 28. vasárnap 4.00 |
Dallas Dallas Stadion Jordánia–Argentína |
Frissítés
Lenny Joseph vb-szereplése Fradi-játékosként Haiti csodáját és a gyerekkori futballálmok erejét is megmutatta Brazília ellen.





Vélemény, hozzászólás?