Luis Enrique ma már a futballvilág egyik legnagyobb edzőneve, de 2011-ben még a Vasas centenáriumi gálameccse után adott szűkszavú választ Budapesten.
2011 augusztusának egyik estéje volt, amikor a Puskás Ferenc Stadionban nem egyszerűen egy futballmeccsre mentünk ki, hanem egy születésnapra. A Vasas százéves lett, a vendég pedig az AS Roma volt. Vannak mérkőzések, amelyekre az ember nem az eredmény miatt emlékszik, hanem azért, mert tudja: egyszer majd azt mondhatja, én ott voltam.
Nagy várakozás előzte meg a centenáriumi gálamérkőzést. Nemcsak azért, mert az egyik legnagyobb múltú magyar klub ünnepelte a 100. születésnapját, hanem azért is, mert a világhírű AS Roma érkezett Budapestre. Már napokkal korábban érezni lehetett, hogy ez több lesz egy nyári felkészülési meccsnél. Az olaszokat hatalmas médiafigyelem és rengeteg szurkoló fogadta.
Az ünnep már a kezdő sípszó előtt elkezdődött. A médiaválogatott és a DJ-válogatott mérkőzött meg egymással, majd a két csapat zászlóinak bevonulása után ünnepélyes keretek között köszöntötték a lelátón helyet foglaló Vasas-legendákat. A nem sokkal korábban hetvenéves Mészöly Kálmánt külön ajándékokkal is meglepték. Az ilyen pillanatok mindig emlékeztetik az embert arra, hogy egy klub történelmét nemcsak a trófeák, hanem azok az emberek írják, akik generációkon át meghatározták.
A stadion ugyan nem telt meg úgy, ahogyan azt a szervezők remélték, de amikor Francesco Totti megjelent a gyepen, mindenki tudta, hogy különleges este következik. A Roma kezdőcsapatában Bogdan Lobont, Cicinho, Gabriel Heinze, Greco, José Angel, Cassetti, Daniele De Rossi, Simone Perrotta, Francesco Totti, Bojan Krkic és Marco Borriello kapott helyet. Ez volt Totti és a Barcelonából érkező Bojan Krkic első közös mérkőzése római mezben.
A találkozó nem indult nagy iramban. A Roma birtokolta a labdát, Lubos Ilizinek pedig bőven akadt dolga a Vasas kapujában. A legnagyobb ováció rendre akkor tört ki, amikor Totti szöglethez készülődött. Egyetlen mozdulata is tapsvihart váltott ki, minden oldalon villogtak a fényképezőgépek vakui.
A legaktívabb római játékos Bojan Krkic volt. A 28. percben betört a tizenhatos jobb oldalán, majd óriási erővel a lécre bombázott. Ez volt az első félidő legnagyobb helyzete.
A harmincadik perctől azonban a Vasas is egyre bátrabb lett. A hazaiak két komoly lehetőséget is kialakítottak, Bogdan Lobontnak kétszer is védenie kellett.
A második félidő elején egy egészen különös jelenet maradt meg bennem. A DJ egyszerűen nem vette észre, hogy már újraindult a játék, ezért tovább szólt a zene, mintha még mindig szünet lenne. Végül a játékosok és a játékvezető hallgatólagos tiltakozása után sikerült befejezni a koncertet, és folytatódhatott a mérkőzés.
Az első negyedórában kevés említésre méltó esemény történt, majd Luis Enrique szinte teljesen új csapatot küldött pályára. A sok csere egy időre megzavarta a Romát, ezt pedig majdnem kihasználta a Vasas. Dajic hat méterről fejelhetett, de az olasz kapus hárítani tudott.
A 69. percben végül megszületett a találkozó egyetlen gólja. A csereként beálló Federico Viviani harminc méterről lőtt kapura, a labda két Vasas-játékoson is irányt változtatott, teljesen becsapta Ilizit, és a bal alsó sarokban kötött ki. 0–1.
Az utolsó húsz percben a Roma B-csapata sorra alakította ki a helyzeteket, de Ilizi remekül védett, néha pedig a szerencse is mellette állt. Több gól már nem született.
A lefújás után senkit sem igazán a vereség foglalkoztatott. Sokkal inkább az, hogy a Vasas századik születésnapján Francesco Totti és Bojan Krkic ellen futballozhattak Mészöly Kálmán és Farkas János utódai. Ez volt az este igazi ajándéka.
A gólszerző Federico Viviani boldogan értékelt.
Életem egyik legszebb gólját rúgtam, bár ez csak a második találatom római színekben. Jó érzés volt, hogy ennyi magyar Roma-szurkolót láttam a lelátókon.”
Komjáti András sem a vereséget tartotta fontosnak.
„Egy ilyen mérkőzésen nem az eredmény az elsődleges, mert egy Romától ki lehet kapni. Külön köszönet a szervezőknek azért, hogy sikerült a Vasas centenáriumára egy ilyen patinás klubot elhozni. A játékosoknak különleges élmény ilyen labdarúgóktól egy-két dolgot, cselt, átvételt ellesni, hiszen soha nem szégyen tanulni.
Ami a bajnokságot illeti: nem biztos, hogy aktuális ezen a gálaesten ezzel foglalkozni, de nehezen állt össze a keret az átigazolási problémák, valamint a sérültek miatt.”
Bakos Szabolcs csapatkapitány is kiemelte, hogy az eredménynél fontosabb volt maga az élmény.
„Hatalmas élmény volt ilyen játékosok ellen pályára lépni, nem mindenki előtt adódik ilyen lehetőség. A labdatartásban alulmaradtunk, de összességében helytálltunk. Igyekeztünk együttesen mozogni és támadni. Tanulságos meccs volt.”
Luis Enrique nem bonyolította túl az értékelést. Bojan Krkic teljesítményéről csak annyit mondott, hogy elégedett volt vele. Tottival való kapcsolatáról úgy fogalmazott: „Semmi különös.” A nyári átigazolásokkal kapcsolatban pedig csak annyit jegyzett meg, hogy ez nem kizárólag rajta múlik, hanem a klub döntése is.
Tizenöt év távlatából már nem is az 1–0-s végeredmény ugrik be először. Sokkal inkább az a pillanat, amikor Francesco Totti odasétált egy szöglethez, és a stadion egyszerre mozdult vele. Vannak esték, amelyekből egy szurkolónak csak néhány jut az életben. Nekem ez biztosan közéjük tartozik.
A cikk megjelenése óta megvolt az első edzőmeccse a Vasasnak, amin már a szurkolók is ott lehettek.
CENTENÁRIUMI MÉRKŐZÉS
VASAS–ROMA 0–1 (0–0)
Puskás Ferenc Stadion, 8000 néző. Vezette: Solymosi Péter
Vasas: Ilizi – Polényi, Sütő (Radványi, 80.), Kovács G., Katona M. (Boukar, 62.) – Kulcsár D. (Ferkó, 82.), Bakos Sz., Bárányos (Dajic, a szünetben), Arszics (Beliczky, 62.), Jokics (Mileusznics, 65.) – Simic (Honma, 62.). Vezetőedző: Komjáti András
Roma: Lobont (Curci, a szünetben) – Cicinho (Rosi, a szünetben), Heinze (Brighi, a szünetben), Cassetti (D. Pizzarro, a szünetben), José Angel (Taddei, 60.) – Greco (Crescenzi, 60.), De Rossi (F. Viviani, a szünetben), Perrotta (Simplício, 60.) – Totti (Verre, 60.) – Krkic (Caprari, 60.), Borriello (Okaka, 60.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gószerző: F. Viviani (69.)
A Vasas gőzerővel készül az NB I-es bajnokságra, a sorsolását már kielemztem.





Vélemény, hozzászólás?